George Harrison és a négymillió dolláros mozijegy
Így mentette meg az egykori Beatle a Brian élete című filmet és a Monty Pythont

when-george-harrison-financed-the-monty-pythons-movie-life-of-brian-1.png

Mindenkinek az életében vannak olyan filmek, amelyeket nem lehet elégszer megnézni. Számomra ebbe a kategóriába esik a Brian élete is: egy örökzöld klasszikus, amit időről időre újra előveszek, és századjára is ugyan olyan jót nevetek a poénjain. Ráadásul mindez nem készülhetett volna el a Beatles-alapító George Harrison nélkül, aki ráadásul fel is tűnik a filmben egy rövid időre.

A Terry Jones által rendezett film – meglepő módon – Brian életét mutatja be. A történetről röviden: Brian egy fiatal zsidó, aki egy napon született Jézussal, egészen pontosan egy kőhajításnyira tőle, pont a szomszédságában. A főszereplő életét már a születésétől fogva megbonyolítja, hogy úton-útfélen összekeverik a Messiással. A filmet nem ismerőknek viszont nem spoilerezném le, mi lesz a vége, de azt hiszem nem túl nehéz kitalálni. Mindenesetre Brian Cohen története egy hatalmas görbe tükröt állít a világnak a maga Monty Pythonos stílusával; nem csoda, hogy számos helyen betiltották, vagy 18-as karikát tettek rá – így vagy úgy, de egy igazi klasszikus vált a szatírából, amely sokkal több, mint egy egyszerű vígjáték.

george_source_handmade_films.png

George Harrison és Eric Idle. Forrás: Handmade Films

Bár a forgatókönyv írását már 1976 decemberében elkezdték, az EMI Films mégis az utolsó pillanatban hátrált ki a forgatás mögül a témája miatt. Ekkor jelent meg George Harrison, aki a 120 szobás kastélyát, a Friar Park-ot helyezte jelzálog alá, hogy finanszírozza a filmet, egyszerűen csak azért, mert látni akarta. Eric Idle, a Python tagja szerint ez volt a legdrágább mozijegy, amit ember valaha kifizetett.

friarpark.jpg

A 120 szobás kastély. Forrás: The Daily Beatle

George az általa alapított HandMade Films-el nemcsak támogatta a társulatot, de egy rövid jelenetre be is ugrott, bár a "Csendes Beatle" hozta a formáját a vásznon is: mindössze egy szót mond az általa megformált karakter, Mr. Papadopolous.

George Harrison jobb oldalon, vörös fejfedőben jelenik meg, a szövege mindössze ennyi: "Hello!"

Nem véletlen, hogy Harrison így kiállt mellettük, hiszen nagy rajongója volt Monty Python Repülő Cirkuszának, jó barátságot is ápolt a társulattal. A film pedig bár sokak számára megbotránkoztató volt, végül 20 millió dollárt hozott.

A jó kapcsolatot egyébként bizonyítja, hogy egyszer szerepet vállalt Eric Idle Rutland Weekend Television műsorában is: az 1975-ös karácsonyi különkiadásban kalózjelmezben is megjelenik, illetve egy dalt is elénekel a legvégén. Aki ismeri a Borsőrmester, azaz a a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band borítóját, az nagyon meg sem fog lepődni ezen a szerelésen, egészen hasonló, mínusz faláb és szemkötő:

 

És neked mi a véleményed a Brian életéről? Örömmel venném, ha megosztanád gondolataidat, akár hozzászólás formájában, vagy a Retrográf Blog Facebook-csoportjában! Ide kattintva tudsz csatlakozni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://retrograf.blog.hu/api/trackback/id/tr6714542028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arncht 2019.01.08. 21:03:47

A szomoru, hogy amit ebben abszurd poennak szantak, lassan a valosag. Ertem en ez alatt a szulni akaro ferfit, es tsit.

gaszton42 2019.01.08. 21:39:31

Ha csak ez az egy dolog lenne benne egyre aktuálisabb még elviselném, de az emberi hülyeség, csordaszellem , befolyásolhatóság attól tartok mindig aktuális marad, az ezekkel kapcsolatos poénok hihetetlen mértékben ülnek most talán még inkább mint korábban.

Terézágyú 2019.01.09. 10:15:30

??? Pószter, George Harrison és a Monty Python (Eric Idle) kapcsán nem hiszem el, hogy nem említed meg a Rutlest!!!!!!!

Melee 2019.01.09. 14:57:10

Persze, hogy nem tetszett az egyháznak, hogy a mese helyett az igazságot mutatták be Jézusról.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2019.01.09. 15:27:46

A gyakran ateistának és egyházellenesnek bélyegzett csapat a maga módján többet tett a kereszténységért ezzel a filmmel (is) mint sok magát hívőnek tartó ember. ÉRTÉKEKÉRT és azok tisztaságáért álltak ki, rámutatva a társadalomban jelen lévő képmutatásra, szolgai tekintélytiszteletre, vaskalaposságra, túlbuzgalomra, tudatlanságra. Keresztény emberként azt gondolom, hogy bár sokan tartották őket tiszteletlennek, szerintem inkább jó értelemben véve voltak szókimondóak. Volt bennük egyfajta szeretet a téma iránt, és nagyon tetten érhető a szándék, hogy ne csak szórakoztassanak, de jobbá és boldogabbá is tegyék az embereket.

2019.01.09. 17:53:12

@arncht: Ja, lassan bizony eljutunk oda, hogy Cleese-ék is nácik lesznek..:(

2019.01.09. 17:54:30

@Melee: És megjósolták az LMBTQxzysk%/+&stb.......mozgalom eljövetelét. Ez meg lehet, hogy neked nem tetszik..

arncht 2019.01.09. 18:24:10

@NickNickNick: a korszak ideologiajat is jol mutatta be :) szoval nem is nagyon lottek melle azzal, hogy mennyi szerencse kellett ahhoz, hogy most a keresztenyseg az egyik vilagvallas.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2019.01.09. 18:43:30

@NickNickNick: Hát ez nagyon tetszett (egyetértek), bele is nézek a blogodba.

Melee 2019.01.09. 19:31:58

@Hata Mari..: A legyen joga szülni mikor nincs méhe pont olyan baromság, mint amilyennek bemutatták.

Retrográf

A Retrográf célja, hogy teret adjon azoknak a dolgoknak, értékeknek, amelyekkel napjainkban ritkábban találkozunk, és amelyeket élmény újra és újra elővenni és beszélni róluk - hiszen a múlt összeköt.

Friss topikok

süti beállítások módosítása